Jäger Gyula | 2011.08.07 17:19

Emlék kép

Amikor már elültek a tyúkok, - Nagyapám és mi az unokák - kiültünk a ház elé a tornácra. Volt ott egy hosszú lóca, meg egy keskeny kecskelábú asztal. Emlékszem, - Nagyanyám mindig odatett az asztalra egy jókora borral teli pléh bögrét. Az öreg ízlelgetve kortyolgatott belőle, miközben kicsomagolta egy ruhadarabból, hosszúszárú pipáját. Valami jóféle dohányt tömködött a pipa kelyhébe - akkurátusan.  Később, mikor úgy találta, hogy a pipába már több dohány nem gyömöszölhető, hosszúszálú gyufát gyújtott, és hatalmasakat szipákolt belőle, míg vöröslő parázs nem gyúlt a pipakehelybe.
Ahogyan fogyott a bor a nagy bögréből, úgy eredt meg Nagyapa nyelve. Mesélt, csak mesélt, és néha füstkarikákat eregetett, ez persze nekünk, gyerkőcöknek is igencsak tetszett.
Akkortájt lőtték fel az Oroszok az első szputnyikot… Bár nem nagyon hitt benne, mégis az eget kémlelte egész este. Néha-néha ugyan mondta - Ő már látta, - olyan, mint egy csillag, ami láthatóan egy irányba mozog az égen. Korabeli híradásokban időnként beszéltek olyasmiről is, hogy egyszer az ember el fog jutni a Holdra… Nagyapa ilyenkor mindig hangosan kacagott, és hevesen kalimpált kezeivel. Azt mondogatta: Ej, fiam! Nincsen olyan hosszú lajtorja, hogy oda ember fel tudjon mászni.
Később, mikor a nap már végképp elköszönt, és teljes sötétségbe borult a kert - bámultuk még kicsit a csillagokat… kerestük azt a szputnyikot… ám az ajtóban már mosolyogva vártak ránk szüleink és kedvesen betessékeltek aludni…
…több, mint ötven év telt azóta - nincs már a hosszú lóca, se kecskelábú asztal. A borszagú pléhbögrét sem lelem már jó ideje - elveszett…
Elveszett már sok minden…
Elveszett a naivan kíváncsiskodó gyermekkor, a reményekkel teleszőtt kamaszkor…
Nem maradt más, csak a változatlan csillagos ég - fel, feltekintek még néha, s talán, ma is azt a szputnyikor keresem...

Kapcsolódó képek: